Hamarosan indul a legnehezebb balatoni vitorlásverseny
Szeptember 27-én, azaz szombaton délben rajtolnak a csopaki kikötőből azok a hajók, melyek egyetlen fővel a fedélzetükön kerülik meg a Balatont. A Fa Nándor által életre hívott, idén 8. alkalommal megrendezésre kerülő vitorlásverseny komoly technikai felkészültséget igényel az indulóktól: egyedül, helyettesítés, kikötés és külső segítség nélkül kell teljesíteni a lehetséges leghosszabb kört a Balatonon. A futam nehézségéhez mérten komoly technikai háttér szükséges annak lebonyolításához és közvetítéséhez is. Ez utóbbi feladatot a verseny névadó szponzora, a GPS technológiában világviszonylatban is éllovasnak számító CASON Mérnöki Zrt. végzi.
A CASON hosszú ideje nyújt magas szintű technikai támogatást a jelentős magyarországi vitorlásversenyeknek, mint amilyen a Fa Nándor által szervezett, a hazai vizeken a legnagyobb kihívást jelentő egyszemélyes Balatonkerülő verseny is.
A CASON és a szervezők között 2002 óta kialakított technikai együttműködés 2008-ban minőségi együttműködéssé vált: a CASON világszínvonalú hátteret biztosít a versenyzőknek és a versenynek egyaránt azzal, hogy a futam élvezhetőségét és biztonságát egyszerre szavatolja.
A GPS eszközöknek köszönhetően a nézők online és a rajt-cél helyszínén, a kihelyezett képernyőkön is nyomon követhetik a versenyt. A számos izgalmat ígérő futam folyamatosan nyomon követhető a http://casongrandprix.net oldalának a Verseny Követés oldaláról. Így jóval több ember számára válik élvezhetőbbé a verseny.
A CASON nyújtotta támogatás ugyanakkor a versenyzők biztonságát is növeli: a hajón és a hajósokon is elhelyezett jeladók segítségével azonnal láthatóvá válik, ha valaki esetleg vízbe esik. Az eszközök segítségével a hajósok szükség esetén azonnal kapcsolatba léphetnek a mentőegységekkel vagy a technikai személyzettel.
Fa Nándor a nyomkövetés előnyei közül azt emelte ki, hogy a valósidejű élményen túl az utólagos elemzésekhez is jelentős segítséget nyújt egy ilyen rendszer.
Cimkék: vitorlázás
szeptember 27th, 2008 at 12:48 du.
Szeretném követni a versenyt, de nem jelenik meg
szeptember 27th, 2008 at 2:29 du.
miért nem látok semmit?
szeptember 28th, 2008 at 3:06 du.
Kedves Magda és Col!
A “Verseny Követés” oldalon el tudjátok olvasni, hogy hogyan lehet figyelemmel kísérni a versenyt:
http://casongrandprix.net/index.php/terkep/
Utólag meg lehet nézni a hajók track-jét.
Jó nézelődést!