A 2011-es balatonkerülő szóló győztese: Litkey Farkas, aki egy évig magáénak tudhatja a Fa Nándor tervezte Ezüst-Karbon Vándordíjat, amelynek ezüst falára, az eddigi 10 győztes név alá immáron harmadszor vésik fel Litkey Farkas nevét.

TBS Nagydíj 2011 győztese: Litkey Farkas

Az innovációs különdíj nyertese: Fa Nándor – a CASON Mérnöki Zrt. innovációs különdíját Süveges-Szabó László kereskedelmi igazgató adta át.
A CASON Mérnöki Zrt. innovációs különdíját - egy IPad2 készüléket – a korábbi Balatonkerülő győzteseiből összehívott 5 tagú szakmai zsűri döntése alapján adták át. A versenyen résztvevő 8 méteres nyitott hajókat szigorú kritériumok alapján pontozva, Fa Nándor hajójáért, a 8m nyitott Fahajó tervezőjének ítélte oda a szakmai grémium.
A pontozás igen szoros volt, több hajóra adott le pontozásos értékelést a zsűri, köztük is a legélesebb küzdelem a következők közt zajlott:
Végül a több jelentős összefüggést tartalmazó innovációt elemző értékelést összegezve, a zsűri a Fahajót hozta ki győztesnek, a CASON Zrt. Innovációs különdíját Fa Nándor kapta.

A teljes végeredmény megtekinthető a korábbi bejegyzésben található címen!