
“Az élboly a Tihanyi csöven szélváltóhoz érkezett. A nyugati szél 1-1,5 erősségű, ennek megfelelően a cső előtt abbahagytál a halzolgatást és genakkerekkel kedvező raum irányban vitorláznak. Reméljük ez a szél kitart a Balaton nyugati medencéjében is.” Toronyi András versenyigazgató jelentkezett a Tihanyi-szorosból.
Cimkék: TBS nagydíj, vitorlázás

Farkas Tamás a zsűri elnökének beszámolója szerint a mezőny 16 hajója 12 órakor szabályosan elrajtolt. A rajt után 3 perccel fehúzták a spinnakert. Jelenleg a Tihanyi cső felé tartanak északias szélben.
Toronyi András versenyigazgató nyilatkozata: “A tervezetteknek megfelelően a mezőny 12-kor elrajtolt. A szabályos rajteljárást követően 1-1,5-ös erősségű keleti szélben indultak el a Tihanyi-szoros irányába. A szabályoknak megfelelően 3 perc elteltével húzták fel a bőszeles vitorlákat. A szélirány adta pozícióból Fa Nándor (Fahajó) vezet, követi két nyolcméteres, Fináczy Péter (Déli Szél) és Pálinkás Csaba (Vizes 8-as). A Déli szél kicsit jobb helyzetben van, mivel lee-pozícióból követi az előtte haladókat.”
“Közben az élmezőny meghalzolt, mivel a keleti szél déliesedett, és így mennek a cső felé. Ezért a követőn abszolu valós távolságokat láthatunk.“
Cimkék: TBS nagydíj, vitorlázás

Még negyed óra, és elrajtol a 10. TBS Nagydíj mezőnye. A hajók már kifutottak, a kikötő előtt köröznek. Derült idő van, kellemes, kettes erősségű keleti szél fúj. Kövessétek a hajókat a térképünkön!
Cimkék: TBS nagydíj, vitorlázás
24 óra múlva indul a TBS Nagydíj nyomkövetése

Szeptember 24-én délben a csopaki vitorláskikötőből rajtol a jubileumi 10. TBS Nagydíj Egyszemélyes Non-stop Balatonkerülő Vitorlásverseny. Előkészítettük a nyomkövetőket, frissítettünk a térképünkön, és készülünk a holnapi rajtra. Sok-sok fotó, blogbejegyzés várható, a legfrissebb hírekért pedig érdemes lesz követni a CASON Twitter-oldalát.
Cimkék: TBS nagydíj, vitorlázás

Árpesz tavaly 100 napon keresztül kerékpározott Európában a CASON nyomkövetőjével, és a kontinens legészakibb pontjára is eljutott. Idei túráján délnek veszi az irányt, és nem egyedül teker, és nem is hagyományos kerékpáron: menyasszonyával, Zitával egy-egy fekvőkerékpáron Szarajevó, Mostar, Dubrovnik, Nápoly útvonalon fognak eljutni a tervek szerint. Mi pedig elkísérjük őket útjukon, és szemezgetünk blogjukból.
Árpeszék szeptember 17-én, pénteken indulnak, Budapestől Pécsig vonattal utaznak, onnan peedig indul a 17 napos túra.
Cimkék: kerékpár

A Lauder Iskola diákjai közül néhányan szeptember 1-től 3-ig kirándulást tesznek a Művészetek Völgye helyszinén. A kirándulók felszerelésének része lesz a CASON DW 418-as nyomkövető is, így a szülők, iskolatársak, tanárok és blogunk többi látogatója percről-percre láthatja merre járnak a gyerekek. Ehhez elegendő az Eseménykövetés menüpontunkra kattintania. A kirándulás fő célja, hogy megismertesse a városban élő gyermekekkel a falvakban élők mindennapjait, átlássák, hogy miben különbözik a falusi élet a várositól, és meglássák ennek szépségeit, esetleges nehézségeit. Találkoznak majd az egyik völgyfalu polgármesterével, aki mesél neki az ott élőkről, a közösségről. A gyerekek a kirándulásról videóblogokat, blog bejegyzéseket, fotókat készítenek majd, melyeket a casongrandprix.net honlapján is megtalálhatnak az érdeklődők.
Cimkék: Művészetek Völgye
Hosszú évek óta a CASON biztosítja a Fa Hajó Kft. által szervezett Egyszemélyes Non-stop Balatonkerülő Vitorlásverseny résztvevőinek és szervezőinek nyomkövetését. Nem lesz ez máshogy idén szeptember 24-én sem, amikor a jubileumi, tizedik TBS Nagydíj mezőnye elrajtol Csopakról. A versenyről élőben közvetítünk blogunkon, a versenyzők valós idejű nyomkövetése pedig az Eseménykövetés oldalon valamint a verseny blogján is elérhető lesz. A tavalyi és régebbi Balatonkerülők képeit megnézhetitek a galériánkban.
Cimkék: TBS nagydíj, vitorlázás
Ez az utolsó nap itt a Művészetek Völgyében, de mi nem vagyunk szomorúak (mert ma van Luca születésnapja!!) és még sok szuper program vár ránk ezen a napon is. Ma végre kipróbálhattuk álmaink társasát, amivel már első pillanattól kezdve szemezünk, a Dixit-et. Ez egy asszociációs társasjáték, amiben a legelragadóbb maga a képi világa amiket a kártyákon láthatunk. Aki teheti, próbálja ki! Közben a hátunk mögött egy aranyos bábjáték zajlott a kis gyermekek nagy örömére. Mára a tegnapi tapasztalatok miatt semmit sem tervezünk. Mindenkinek ajánljuk a mai napra Monostorapátiban a Péterfy Bori koncertet, Pulán a Hobo – Circus Hungaricus programját és Kapolcson a Tóték című színdarabot. Aki teheti látogasson el a Művészetek Völgye utolsó napjára!
Cimkék: Művészetek Völgye, Völgytérkép
Délután bejártuk a vásárok minden kis zegzugát a megfelelő ajándékok után kutatva. Láttunk is sok csodát, amit egy kézműves vásártól vár az ember, az itt minden megtalálható: festmények manókról, kerámia galambok, kerti hajléktalan törpe, babzsák fotel, függőágy, mindenféle népi hangszerek. Persze ez így leírva nem mond sokat, de ha itt van az ember, nagyon magával ragadó ez a kis piac. A legtöbb időt egy indiai ruhaboltnál töltöttünk, ahol nagyon kedves volt az eladó, nagyon szuper ruhák voltak. Sajnos nem tudjuk felvásárolni az egészet de legszívesebben megtennénk. Este Monostorapátiba Vad Fruttik koncertre mentünk, amit stílusosan kintről hallgattunk meg, de így is szuperül éreztük magunkat. Luca Apukája küldött egy sms-t, hogy most értetek Monostorapátiba, siessetek, mert lekéstek a mókáról. Először megijedtünk, de aztán rájöttünk, hogy azért tudja, mert van nálunk egy nyomkövető. A koncert után visszamentünk Kapolcsra, mivel sajnos már Lajkó Félixre nem értünk volna oda, ezért úgy gondoltuk sétálunk még egyet csak úgy céltalanul és mennyire jól döntöttünk! A Művészetek Völgye igazi arcát nem a nagy programokon ismeri meg az ember, hanem épp amikor odatéved egy-egy ismeretlen helyre és ott olyan zenét, olyan műsort talál, amit csak ámulva tud hallgatni. A Palya Udvarban electro népzenei dj és egy szaxofonossal együtt nyomta a talp alá valót, a ethno boltban összegyűlt zenészek játékából is hallgattunk egy keveset, a malomszigeten egy énekes és egy gitáros állt ki improvizálni önszántából csak úgy a közönség szórakoztatására. Ez az este felejthetetlen volt számunkra pedig nem is volt meghirdetve a programfüzetben. Ez az igazi Kapolcs.
Cimkék: Művészetek Völgye, Völgytérkép
Szomorúan vettük tudomásul reggel, hogy már csak két napot töltünk itt Kapolcson és környékén a Művészetek Völgyében. Ma reggel kipróbáltuk az úgy nevezett Macskajaj levest, ami egy bolgár specialitás, kovászos uborkalé joghurttal. Finom volt, és tényleg hatásos a macskajajra, rendesen megnyugtatta a gyomrunkat. Délben megnéztük a Szentesi Horváth Mihály Gimnázium utcaszínházának egy részletét a fiatalkori szerelemről, csalódásokról.

Nagyon humoros darab volt tele énekkel, zenével, tánccal. Le a kalappal előttük. Ma Vad Fruttik koncertre megyünk aztán pedig Lajkó Félix vár minket Öcsön most megpróbálunk mindenképp eljutni a koncertekre. Végezetül pár kép a tegnapi napról:
![]() |
| Művészetek Völgye 8. nap |
Cimkék: Művészetek Völgye, Völgytérkép
